A magyar borászat kitörési lehetőségei – minikonferencia a Tornai Pincészetben

Létrehozás: 2017. Dec. 06. - 12:12

Pénteken a somlói Tornai Pincészet hagyományos, András-napi bormester találkozóján szakértő előadók beszéltek a klímaváltozásról, kereskedelemről és a támogatási rendszerről, gyakorlati tanácsokkal is szolgálva a termelőknek. Napjainkban ugyanis e három, kiemelten fontos változó együttes hatásával kell számolni a bortermelésben. A találkozó tanulsága, hogy ha jól használjuk adottságainkat és a meglévő közös tudást, akkor a magyar borászat előnyére fordíthatja e komoly veszélyeket hordozó változásokat. De ha nem jól reagál, akkor lemarad a nemzetközi versenyben.

Magyarországon kiemelkedően magas a termesztésben lévő szőlőfajták száma. Ha a kutatói intézményrendszer ezekről képes szervezetten információt gyűjteni, és ezt a tudást együttesen kezelve feldolgozni, akkor gyorsan és hatékonyan kideríthető, hogy mely fajták bírják legjobban a klímaváltozásból következő szélsőséges időjárási viszonyokat, és ezekre összpontosítva optimalizálható a termelés.
Ez azért különösen érdekes, mert az ágazat minden korábbinál jelentősebb támogatást kap a következő években, ráadásul ezek legalább 90%-a szőlőtelepítésre érkezik. Ahogy Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, az agrárkormányzat a telepítést stratégiai fontosságúnak tekinti. Ennek köszönhető, hogy 2004 óta az ország összes ültetvényének 40%-a megújult, a cél pedig a folyamat felgyorsítása. Nagyon nem mindegy, hogy mely fajták fogják meghatározni a következő évtizedeket.
A találkozó utolsó részében a hallgatóság brit és holland kereskedői esettanulmányokat ismerhetett meg. A harmadik kulcsfontosságú tényező ugyanis a kereskedői szemlélet alkalmazkodása a piac dinamikusan változó körülményeihez. Azokkal a módszerekkel és eszközökkel, amelyekre a mai magyar borkereskedelem épül, egyre kevésbé lehet érvényesülni. A magyar borászati ágazat összes szereplőjének érdeke, hogy adekvát módon szólítsa meg a potenciális fogyasztókat. Minőség, ár és kínálat tekintetében például minden esélyünk megvan arra, hogy egy feltörekvő piacon, amilyen mondjuk a lengyel, a magyar bor akár elsőszámú szereplő legyen, de erre egy-két borászat természetesen nem képes. Csak akkor valósulhat meg, ha az egész ágazat egységesen, koordináltan, azonos stratégiát követ.
                                                
Az András-napi bormester találkozón most második alkalommal adták át a Somlóért –Tornai Endre Emlékdíjakat, amelyet a Tornai Pincészet alapítójának emlékére hozott létre, és azok érdemlik ki, akik életművükkel meghatározó módon járulnak hozzá a térség fejlődéséhez. Borászat kategóriában idén Györgykovács Imre, kultúra és közélet kategóriában Kovács Norbert néptáncos-koreográfus érdemelte ki a díjat. A találkozó somlói termelők borbemutatójával zárult.

Szerzőről

DVTV