Visszatekintés Devecser Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységeire

Létrehozás: 2018. Jan. 10. - 14:09

Visszatekintés Devecser Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységére

Január

Stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás Devecser Város és a Magyar Vöröskereszt között

 

Február

Az egykori kultúrház ünnepélyes átadás - átvétele

 

Március

2017. március 1. napjával újra indult a start munkaprogram Devecserben, mely új feladatként látja majd el a beltéri utak karbantartását is. A programban az elmúlt évhez képest csökkentették a foglalkoztatottak létszámát, bízva a kevesebb munkaerő ellenére is hatékony feladatvégzésben. Továbbra is pillére a programnak a növénytermesztés és az állattenyésztés. A kertészetben megkezdődtek a tavaszi munkáltatok, és kihelyezésre került a korábban ígért konténer, mely a kertészetben dolgozók komfortérzetét javítja. Az állattartó telepen ilyenkor az átlagosnál több a feladat. Most születtek kis kecskék, korábban malacok, ezek gondozása odafigyelést igényel. A telepen új fajként jelen vannak juhok, de szeretnék tovább bővíteni az állatállományt. Eszközbeszerzés során vásárolt keltetőgép, traktor, padkahenger segíti a továbbiakban a programban vállalt munkálatokat. A városban folyamatosan folynak a járdafelújítások, melyet a térköves brigád végez. Az idei évben több utcán fejezik be a járdák térkövezését.

Április

Megújult a Miskei út - Sümegi út kereszteződése

Kihelyezésre került a 12. hirdetőtábla a Kisikola elé

Elkészült az Arany János utcai kőkereszt körüli burkolat

Önkéntesek Bálja 2017. április 21.

Május

Madárgyűrűzési bemutató és állatsimogató képekben

Modellóvoda avató ünnepség

Június

Városnapok - Pünkösdi Kupa – Szalom - Önkéntes Tűzoltók Találkozója - Műsorok-Tüzijáték

Feloszlatta magát a képviselő-testület

Elkészült a macskakőburkolat a kemencénk körül

Július

Kamerarendszer kiépítése Makovecz lakópatkban

Augusztus

Lakossági Fórum - Vörösiszapkatasztrófa

Elkészült az akadálymentes járdaszakasz a Fanni Ház előtt

Kamerarendszer Meggyeserdőn

Szeptember

MeggyesErdei Iskola átadó és Családi nap

II. Nyárbúcsúztató KemenceParty és Rockfesztivál

Devecser várossá nyilvánításának 20. évfordulójára tartott ünnepi műsor

Gárdonyi tábla avatása - Emlékkertben alapkőletétel - kisvonat

Adomány tűzoltóautó átadása

Napelemes erőmű Devecserben

Október

Megkezdődött a Meggyeserdő bal oldalán a villanyhálózat újraépítése

Elkészültek a lépcsők a leendő polgárőrirodához és a Magyar Vöröskereszt devecseri központjához Szent Imre 17.

Sümegi út járdaépítése

November

Devecseri Belvárosi Piac és Rendezvénytéren elkezdődött az állandó színpad és a járda építése

Irodát kapott a Polgárőrség és a Magyar Vöröskereszt

December

Elkészült az Újtemető kerítése

 

Szerzőről