Ambrus Attila - Visszailleszkedés a társadalomba előadásának képriportja

Létrehozás: 02/05/2018 - 07:55

Február 1-jén nagyszámú érdeklődőt vonzott Ambrus Attila, közismert nevén a Viszkis, Visszailleszkedés a társadalomba című előadása.
Az előadót és a megjelenteket, Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte.
A rendezvény kezdetén, Séfer Hajnalka a Fanni Ház vezetője mondott köszönetet Ambrus Attilának, aki a műsor bevételének teljes összege mellett, egy általa készített kerámiát, valamint a Haramia című könyvének egy példányát ajánlotta fel árverezésre az intervenciós központ javára.
Az előadás alatt, Ambrus Attila rendkívül közvetlen módon osztotta meg a hallgatósággal életének fontosabb, helyenként humorral fűszerezett momentumait. Beszélt a kíméletlen körülmények között telt gyermekkoráról, a felnőttként félresiklott életéről, a börtönévek alatt szerzett tapasztalatairól, tanulmányairól, a szabadulás utáni napok nehézségeiről. Beavatta a nézőket a történetét feldolgozó, A Viszkis című film kulisszatitkaiba, miközben folyamatosan, készségesen válaszolt a nézőközönség által feltett kérdésekre is.
A jó hangulatban telt program zárásaként lehetőség nyílt fotózkodásra, valamint a kerámiák és könyvek megvásárlására.