Megérkezett „Hatvan”-ba

Létrehozás: 2018. Aug. 01. - 09:56

Azt hiszem a következő „fiatalembert” nem kell bemutatnom a devecseriek számára. Sokan ismerik őt, a lokálpatriótát, történelemtanárt, történészt, újságírót, és még sorolhatnám betöltött tisztségeit. Igen, ő Czeidli József. Hogy, miért beszélgettem vele? Április 7-én 60 éves lett.

Mire emlékszik szívesen a gyermekkorából?

Nagyon szép gyermekkorom volt. Devecserben születtem 1958. április 7-én. Édesanyám Laczi Margit, édesapám Czeidli József. Egy szem gyermeke vagyok drága szüleimnek. A rokon gyerekekkel együtt nevelkedtem, Kőszegi Istvánnal és Lajossal, szinte mintha édestestvérek lettünk volna. Hármasban nagyon sok gyermekélményt éltünk meg. Szüleim Zala megyéből kerültek Devecserbe. Kisgyermekkorom nyarait Zalavégen tölthettem a nagyszüleimnél. Itt a paraszti élet csodálatos világával ismerkedhettem meg. Ha most is becsukom a szemem, akkor szinte magam előtt látom, mikor kazlat raknak az emberek és viszem a vizet, mikor a teheneknek vittük az eledelt. Ezek mind örömteli pillanatok voltak.

Miért a tanári pályát választotta?

Gyerekkoromban sok mindennel foglalkoztam, legfőképpen a természetet jártam, ezért is választottam a kertészeti pályát. Budapestre a Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskolába kerültem, ahol borász szakképesítést érettségivel együtt szereztem meg. 1976-ban érettségi után Devecserben, képesítés nélküli nevelőként helyezkedtem el az általános iskolában, napköziben. Ezután elvégeztem Győrben a Tanítóképző Főiskolát, majd a tanító-népművelő oklevél megszerzése után történelem szakot végeztem Szombathelyen. A devecseri iskolában ez a 42. tanévem, remélem, hogy ez az első és egyben utolsó munkahelyem is, ahol tán alkottam, tettem valamit.

Pedagógusként mi a hitvallása?

A pedagógia egy nagyon szép pálya. A legfontosabb feladatunk, hogy a tanítás mellett szépre, jóra, erkölcsre neveljük a mai fiatalokat. Talán ez a hitvallása a pedagógiai munkámnak, hogy ismeretek mellett olyan értékeket adjunk át, amelyet majd később, felnőttként tudnak majd kamatoztatni.

Régóta követhetjük nyomon különböző írásait újságokban, a megjelenő könyveit. Hogyan kezdődött ez a pályafutás?

1978-ban a könyvtár akkori igazgatója, Kovács Emil ajánlotta fel, hogy a Veszprém megyei Naplót tudósítsam. A magam módján tanultam meg az írást. Elkezdtem foglalkozni helytörténeti anyagok gyűjtésével. 2010-ben kezdtem el kis könyvecskéket, füzeteket saját magam kiadásában a Kastélykönyvtár segítségével kiadni. Az első, Gárdonyi Gézával volt kapcsolatos – Gárdonyi Géza és Devecser –, utána pedig javarészt helytörténeti kutatásoknak az eredményeit sűrítettem bele ezekbe a kis füzetekbe, amely már 8 darabot számlál.

Mit jelent Önnek a Devecseri Ujságnál dolgozni?

Mindent. 1994-ben egyike voltam azoknak, akik útjára indítottuk a Devecseri Ujságot. Az akkori társadalmi rendszer nem volt ebben segítőkész, de Váti Feri bácsival, M. Mester Katalinnal, Barták Béla bácsival mi ezt nagyon akartuk és az akkori városvezetés mellénk állt, így útjára indulhatott a Devecseri Ujság, amelynek szerkesztésében a könyvtár óriási szerepet vállalt. Meg kell említenünk az alapítók között Molnár László mezőgazdászt, aki az akkori kertész rovatot vezette.

Ha újrakezdhetné a pályát, mivel foglalkozna szívesen?

Szívesen lennék rádióban szerkesztő, vagy hírbeolvasó, műsorközlő. El tudnám képzelni magam egy televíziós stábban is, riporterként, vagy szerkesztőként. De dédelgetett álmom, vágyam volt, hogy kvízjátékot vezessek. A színművészet felé is kacsintgattam. A középiskolai magyartanárom a Magyar Rádió külső munkatársaként, szerkesztőként meglátta bennem a tehetséget. Több irodalmi műsorban szerepeltem neves színművészekkel együtt.

Nyilván el-eltöpreng élete fordulópontjain. Mire emlékszik legszívesebben?

Mikor kisgyermekként nyiladozott előttem a világ, hogy mi mindenre rá tudtam csodálkozni. Édes szüleim, gyönyörű gyermekkort varázsoltak nekem, anyagi nélkülözésem nem volt, szellemi táplálékot megkaptam, segítettek a pályaválasztásomban, a tanulmányaimban, a főiskolai munkámban, a katonaság alatt, tehát mindez csodálatos dolog volt.

Milyen díjra büszke, mikor kapta?

Munkásságomat sokszor elismerték. A Veszprém Megyei Honismereti Társulat tagja vagyok, a ’90-es években több alkalommal is honismereti dicsérő oklevélben részesültem. Tagja vagyok a Veszprém Megyei Neveléstörténeti Társaságnak onnét is nagyon sok oklevelet őrzök. A legnagyobb kitüntetés, amiben 2006-ban részesültem, a Pro Comitatus Veszprém Megyéért Díj. Ezen kívül 2000-ben a Somló hegyen borlovagrendi taggá avattak. 2016 novemberében Somlóért oklevélben részesültem, amit nagyon nagy kitüntetésnek tartok. 40 éve vagyok tudósítója a Veszprém megyei Naplónak és 2016-ban egy nagyon szép díjat vehettem át, Aranytollas Civil Tudósítói Díjban részesültem. Ezek az apró jelzések, méltó kitüntetések, amelyek mindig adnak egy löketet.

Mi élete legszebb, illetve legrosszabb élménye?

Szép életünk volt. Úgy nevelkedtem fel, hogy a család szeme fénye voltam, óvtak, féltettek, szerettek. Megadatott számomra, hogy utazhattam, eljutottam Párizsba, Rómába, Észak-Afrikába. A sikerek, amit az iskolában elértem, mind-mind élmények. A legrosszabb tán, amit nagy tragédiaként, szörnyűségként éltem meg valamennyi devecserivel együtt a 2010. évi vörösiszap-katasztrófa. Életemben, mint nagy tragédiát a saját bőrömön ezzel tudtam átélni, de reméljük, hogy ezek a sebek begyógyulnak és Devecser történetében hasonló események nem fognak bekövetkezni.

Kik és milyen dolgok a legfontosabbak az életében?

A családom. Szüleim mindenféleképpen, akikkel hosszú életet éltem le. Édesanyám 88 évesen ma is él. Ma is kölcsönösen vigyázzuk, óvjuk egymást, ő nagyon nagy kincs számomra. Édesapám úgyszintén. A közvetlen rokonaim szintén nagyon közel állnak hozzám. Nagyon széles a baráti köröm is. Ezek mindenféleképpen az életemnek a részei, ezek teszik teljessé az igazi létemet, lényemet és ezek adnak erőt mindenhez.

Hogyan tervezi szakmai téren a jövőt?

A jövő az nagyon szép dolog. Ilyenkor az ember azért elgondolkodik, summázza az életét. Tervezem a tisztességes nyugdíjba vonulást. Remélem, hogy még hosszú ideig a fizikai állóképességem olyan lesz, hogy tudok dolgozni. Nem akarom még a munkát olyan hirtelen abbahagyni, hanem fokozatosan adom át majd a helyet a fiatalságnak, mert a jövő most már az övék.

Hiányzik még valami az életéből?

Mindent megkaptam, mindent. Amiből kimaradtam az, hogy nem nősültem meg, tehát az a klasszikus családi létem, az nem létezik. Ha viszont az van, akkor nem biztos, hogy ezt az utat, amit most végigjártam be tudtam volna járni, mert akkor ennyi mindenre nem lett volna lehetőség. A legközelebbi földi életem, hogyha létezni fog, akkor viszont elsődlegesen arra koncentrálnék, hogy a házas életemet is megoldjam.

Ha nem szerkeszt, ír, vagy éppen tanít, hogyan regenerálódik?

Mivel ketten vagyunk - édesanyám idősebb - a háztartás java része rám hárul. Van egy hatalmas nagy kertünk a családi ház végén. Füvet nyírok, metszek, ültetek, palántázok stb. Szeretünk kint lenni a kertben, szeretjük a szépet. Szomszédok is szívesen ülnek velünk együtt a kertben és órák hosszat beszélgetünk, múltat idézünk, ugyanakkor segítjük egymást a fizikai munkában is.

Mit kívánna magának, így születésnapja alkalmából?

Egészséget, ez a legfontosabb. Édesanyám még sokáig éljen. Az, hogy én dolgozni tudok, az őneki köszönhető. Szokták is mondani, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő van, kell, hogy a családi háttér biztos legyen. Hála Isten az élet mindent megadatott, csak egészség legyen, szeretet, béke. Ez a legfontosabb.

Köszönöm az interjút! Isten éltesse sokáig! Kívánok erőt, egészséget, további aktív éveket!

Vincze Barbara

Szerzőről

DVTV