Tájékoztatók a városközpont rehabilitációjáról


A héten folytatódtak a városközpont rehabilitációját bemutató tájékoztatók. A civilek után,
most a közintézmények dolgozói és a vállalkozók kaptak betekintést a tervekbe. A Városi
Könyvtár lovagtermében, hétfőtől csütörtökig a város közintézményeinek dolgozói, vetítés keretében kaphattak ismereteket a városközpont újjáépítésének terveiről és megtekinthették az új futballpálya látványterveit is. Toldi Tamás polgármester és Kovács László alpolgármester a vetítés alatt elmondta az Önkormányzat elképzeléseit, terveit. Rámutattak, hogy rég várt lehetőség előtt áll Devecser, amikor megszépülhet a városközpont. Ami egyben nagy felelősség is, hisz ezek az átalakítások negyven, ötven évre meghatározhatják a város arculatát. Éppen ezért, széleskörű tájékoztatást adnak, kérik az emberek hozzászólását, hogy a döntéseknél figyelembe vehessék a többség véleményét. Pénteken a vállalkozok részére volt meghirdetve a tájékoztató. A látványterv bemutatásán település kis- és nagyvállalkozói szép számmal képviseltették magukat.
A tervek megtekintése után kérdések, érvek hangzottak el, amire a település vezetői
lehetőségük szerint válaszoltak. Elmondták, hogy a kérdések egy része majd a munkák
folyamán fog eldőlni, hisz akkor is lehet változtatni az igények szerint.


 
A találkozó végeztével mindkét fél hasznosnak tartotta a fórumot. A meghívottak
megköszönték a lehetőséget, a rendezők pedig a kapcsolattartásra, hasonló tájékoztatásra tettek ígéretet. A közeljövőben, a városrészek lakosságának szerveznek majd fórumot, hogy mindenkinek legyen lehetősége megismerni a terveket.
Tájékoztatók a városközpont rehabilitációjáról

Kiemelt témák A-Z

 

Új Devecseri Újság

Új Devecseri Újság 2012/5. szám Új Devecser Újság 2012/4. szám Új Devecseri Újság 2012/3. szám Új Devecseri Újság 2012/2. szám Új Devecseri Újság 2012/1. szám Új Devecseri Újság 2011/10. szám Új Devecseri Újság 2011/különszám Új Devecseri Újság 2011/9. szám Új Devecseri Újság 2011/8. szám Új Devecseri ...

Tovább »

Vörösiszap-katasztrófa

2010. október 4-én átszakadt az ajkai MAL Zrt. Ajka és Kolontár közötti vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő egymillió köbméternyi iszap elöntötte többek között Devecser mélyebben fekvő részeit, a város területének kb. egyharmadát. A termőtalajok átlagánál több nehézfémet tartalmazó, erősen lúgos ...

Tovább »

Köszönetnyilvánítás


Devecser Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete és lakossága nevében
 
HÁLÁS SZÍVVEL MONDUNK KÖSZÖNETET
 
azon önkénteseknek, adományozóknak és felajánlóknak,
akik a vörösiszap-katasztrófa kapcsán önzetlen segítségükkel
erőt és hitet adtak a terhek viselésében.
 
Toldi Tamás
polgármester

Tovább »

"Tudásdepó Expressz" TIOP-1.2.3/09/1.

 Pályázat megvalósítása a Devecseri Városi Könyvtárban   Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése "Tudásdepó Expressz"  TIOP-1.2.3/09/1.  (Projektleírás)   Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az ÚMFT (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja (TIOP) ...

Tovább »

Kiemelt témák A-Z

Kiemelt témák A-Z Adózás Állás Anyakönyv Bejelentések Család Egészség, sport Engedélyek Építés Gépjármű Hagyaték Időpontfoglalás Környezetvédelem Közérdekű adatok Kultúra, programok Közbeszerzés Nyomtatványok Okmányiroda Oktatás Rendelettár Szociális ügyek, ...

Tovább »

Adománygyűjtés a vörösiszap áldozataiért



A vörösiszap által okozott katasztrófa károsultjainak megsegítésére adományokat az itt felsorolt számlákra lehet befizetni »

Tovább »

Websas

 ...

Tovább »


[ Fel, oldal eleje ]