Bakony Somló Népművészeti Találkozó 2018

Létrehozás: 06/16/2018 - 13:12

Szombaton szabadtéri programként zajlott tovább a rendezvény, a Művelődési Ház melletti piactéren. Délutánra helyi termelők, vásározók lepték el a teret, majd megérkeztek a vendég táncegyüttesek. 15.00-tól három órán át tartották színpadi bemutatóikat a csoportok, akik elsősorban az egymással való találkozás öröméért jelentek meg Devecserben. A színes színpadi programban hagyományos sváb táncok mellett megjelentek a Bakony-Balaton-felvidék helyi gyűjtéseinek motívumai is, népdalcsokrokat is hallhattunk, díjazott szólisták mutatták be kiemelkedő tudásukat. Fellépőik voltak: Élő Forrás Dalkör, Kiscsősz, Berhida Táncegyüttes, Kiscsőszi Ifjúsági Táncegyüttes, Rokolya Néptánccsoport, Berhida, Kolontári Sváb Hagyományőrző Tánccsoport, Ispiláng Táncegyüttes, Gencsapáti, Balatonalmádi Néptáncműhely, Bozót néptáncegyüttes, Kiscsősz, Gerence Néptáncegyüttes, Veszprém, Kópic néptánccsoport, Gencsapáti, Kenderszer Néptánccsoport, Takácsi, Cserregő Néptáncegyüttes, Várpalota. A rendezvény fő zenekara a Banda volt. A táncműsort követően a devecseri Fláre Beás Zenekar adott nagy sikerű koncertet, majd a Dunántúl Népi Kommandó záró gálaműsora következett. A napot táncház koronázta.