Fellobbant a harmadik láng

Létrehozás: 12/19/2016 - 11:07

Elérkezett advent harmadik vasárnapja, örömvasárnap, amikor az Úr eljövetelének közelségét ünneplik. Ez alkalomból a harmadik gyertya is fellobbant a főtéri koszorún. Nagy volt az érdeklődés az ünnepség iránt, mely a gyertyagyújtást követően az Élő Forrás Művészeti Iskola diákjainak karácsonyi bemutatójával vette kezdetét a Művelődési Ház színháztermében. Az adventi időszak hangulatában fontos, hogy figyeljünk egymásra. Arra kell gondolnunk, hogy mit nyújthatnánk szeretteinknek, hogyan tudnánk segíteni a rászorulókon. Ennek szellemében Kurdi Róbert a Re-Cikli műhely vezetője arra gondolt, hogy talán nagy örömet okozna azzal, ha az örömvasárnapon egy kerékpárt adományozna. Szalai Emília 4. osztályos tanuló meglepetten fogadta, hogy a ráesett a „Jézuska” választása. A kerékpárt Ferenczi Gábor polgármester és Kurdi Róbert közösen adták át. A megható pillanatokat követően az Őszi Fény Nyugdíjas Klub karácsonyváró műsora következett, melyben versekkel és dalokkal idézték meg a karácsony üzenetét. A Kóbor Band zenekar adventi műsorával igazi ünnepi hangulatot teremtett. Az ünnepváró előadások után a gyerekek Gárdonyi Ágnes és Szabó István üvegművesek, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kézműves foglalkozásain készíthették el az ünnep díszeit. A megjelenteknek lehetőségük volt az adventi kirakodóvásár megtekintésére, ahol adomány jelleggel vásárolhatták meg a kiállított tárgyakat. Öröm volt látni, hogy az előtérben felállított fenyőfa sok dísszel gazdagodott a jelenlévők jóvoltából. Az érdeklődők megtekinthették Ifj. Kozma György faművész és Németh Péter bemutatóját. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat forró teával, forralt borral, punccsal, és süteménnyel kínálta a megjelenteket.