Nyílt nap a Gárdonyiban

Létrehozás: 04/24/2018 - 13:28

2018. április 18-án nyílt napot tartottak a Gárdonyi Géza Általános Iskola és AMI alsó tagozatán.

Az idén is ellátogattak az iskolába az érdeklődő szülők, hogy megnézzék mi változott, hogyan zajlik az oktatás az intézményben, hogyan szerepel gyermekük az egyes tanórákon. Ez idő alatt a nagyobb gyerekek, és egyben a szülők is eljutottak a zene világának rejtelmeibe, „futhattak” az angol és a német nyelv tanulása és tanítása során felmerülő problémakörök mezsgyéjén, kalandozhattak honfoglaló őseinkkel, majd részesei lehettek a 150 éves török uralom felszámolásának. A legkisebbek játékos matematika feladatokat oldhattak meg, mozgásos gyermekjátékokban vehettek részt, bizonyosságot adtak arról, hogy ők aztán jól érzik magukat a számok, betűk világában, no, meg a Gárdonyiban is!
Vidáman és önfeledten vettek részt minden újabb feladatban, megörvendeztetve ezzel szüleiket és a pedagógusokat is. Nyárs Hajnalka az általános iskola alsó tagozatának intézményvezető helyettese kérdésünkre elmondta, hogy idén is kíváncsiak voltak a szülők arra, hogy hogyan zajlanak a tevékeny hétköznapok az iskolában. Az ilyen napokon nem bemutatót tartanak, hanem a szülőket engedik be a mindennapokba, az „életszerű” helyzetek megismerésébe. Boldogan tapasztalta, hogy kollégái és a gyerekek is ugyanúgy, mint máskor 1000 százalékon lobogtak…..mert "Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít."-tartja a helyettes. Úgy véli, a szülőknek a tapasztalásra is lehetősége nyílt. Az egyes osztályokban láthatták, hogy a pedagógusok nagy figyelmet fordítanak a gyerekek hatékony oktatására, nevelésére, amelynek során nagy hangsúlyt kap az egyéni bánásmód is. A nyílt napon való részvételünk során vidámságot, jó hangulatot, felkészült diákokat és pedagógusokat láthattunk, örülünk, hogy részesei lehettünk a napnak.