Tanévzáró a Gárdonyi Géza Általános Iskolában

Létrehozás: 07/12/2018 - 16:05

Újabb sikeres tanévet zárt az iskolánk. Elérkezett a ballagás és tanévzáró pillanata.

A Himnuszt Soós Krisztina köszöntője követte, mely után Marczi Adrián és Kalányos Evelin német nyelven üdvözölték külföldi vendégeinket, Maria von Henneberg asszonyt és Herbert Welebil urat. Ezután Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, majd Dávid Eszter szólt a pedagógusokhoz. Az ünnepség Egyházi Andrea tankerületi igazgató asszony beszédével folytatódott, majd Pedagógus Szolgálati Emlékérem átadására került sor a pedagóguspályán hosszú időt eltöltő Törökné Györgykovács Anna és Rémai Lászlóné részére. A végzős diákok nevében szólt hozzánk Tanka Noel, majd verset mondott Fuchs Szebasztián. Kalányos Mária dala után az itt maradó diákok nevében Kelemen Alexandra búcsúzott el. Ezt követően Nagy Nándor Richárd atya felszentelte iskolánk zászlaját, melyet Nyárs Hajnalka intézményvezető helyettes tervezett. Venczel Zsófia hangszeres játéka közben Bogdán Bálint, Orsós Regina és Török Vivien átvették az iskolazászlót, melyre Orsós Titanilla és Mayer Maja felkötötték osztályuk emlékszalagját. Az ünnepség Mayer Gábor intézményvezető úr tanévzáró gondolataival folytatódott. Ezt követően iskolánk kiemelkedően teljesítő tanulói oklevelet és könyvjutalmat vehettek át. A Számítástechnika Oktatásért- Tehetségek Támogatásáért Közhasznú Alapítvány ösztöndíjainak átadására is sor került azon felső tagozatos tanulók számára, akik kitűnő vagy jeles eredményt értek el. Ezután az eisenstadti Soroptimist nemzetközi szervezet képviseletében érkezett vendégünk: Eva-Maria von Henneberg asszony könyvjutalomban részesítette a német nyelv tanulásában jeleskedő tanulókat. Iskolánk hagyományai szerint jutalmazta a búcsúzó nyolcadikosok legkiválóbbjait. Fenyvesi Zalán Gárdonyi-díjat, Mayer Maja Nívódíjat kapott, a Zeneiskola tantestületének különdíját pedig Boldizsár Bíborka érdemelte ki. Ezt követően Ihászné Szabó Katalin, a Devecseri Zeneiskola vezetője mondta el a tanévben elért eredményeket, tudnivalókat. Mayer Gábor záró szavai után a Szózat hangjai csendültek fel. A ballagás zárásaként az ifjúság szabadságvágyának, nagyra törő reményeinek, felemelő terveinek szimbólumaként galambok emelkedtek a magasba, melyet az Y12 Galambász Egyesület nevében Scheily József és Benke Balázs bocsátott az iskola rendelkezésérre. Végül minden osztály visszavonult tantermébe, ahol átvehették az egész éves munkájukért járó bizonyítványt. Minden tanulónak és pedagógusnak jó pihenést, tartalmas kikapcsolódást kívánunk a nyári szünetre!