Elindult a női bajnokság is

Létrehozás: 2022. Sep. 06. - 09:58

A megyei I. osztályú labdarugó bajnokságban a férfiak megszerezték az idei első győzelműket, a hölgyek Nyárádon kezdték a szezont az új lebonyolítási rendszerben.

 

A férfiakra hétköznap még egy megye kupamérkőzés is várt. Bakonytamásiban játszott a devecseri csapat, ahol 5:1-es győzelemmel jutottak tovább a következő fordulóba. Gólszerzőink Király Lajos, Hauser Tibor és a mesterhármas Korpos Tibor.

A sikeres megyei kupa után Magyarpolányban vendégeskedtek a fiúk és el is hozták onnan a győzelemért járó három pontot, ezzel a tavalyi bajnokság egyik fiaskóját el is feledtették a srácok. Király Lajos a 16. percben be is köszönt a vendéglátók kapujába, amit öt perc elteltével Keller Tamás gólja követett. A polányiak a félidő végén szépíteni tudtak, de a devecseri gólok még nem álltak le. A 85. percben Sipos Felícián, illetve 88. percben Korpos Tibor találatával alakult kis a 4:1-es végeredmény Devecser számára. Igaz, a 81. percben a polányiak már csak tíz emberrel voltak a pályán, köszönhetően Benedek Patrik kiállításának.

A nagy csapat jelenleg a bajnokság hatodik helyén áll. 

Az utánpótlásunk Farkas Máté és Horváth Bálint góljaival győztek Polány ellen. A tabellán jelenleg csapatunk a negyedik helyen van.

Női csapatunk is elkezdte a bajnokságot Nyárádon a hétvégén. A tavalyi bajnok ellen csak kettő góllal kapott ki csapatunk. A lányok Gyulafirátót ellen döntetlent játszottak, gólszerzőnk Nagy Rebeka volt.

Devecser a három csapatos bajnokságban a második helyen van jelenleg.

Megyei férfi I. osztály:

               Magyarpolány - Devecser            1:4 (1:2)

                              utánpótlás:         0:2  (0:1)

Megyei női bajnokság:

               PELC – Nyárád – Devecser           2:0 (1:0)

               Devecser – Gyulafirátót               1:1 (0:0)

A héten elkezdődnek az U16-os, U-14-es bajnokságok is.

Következő hét mérkőzései:

               2022. szeptember 7., szerda

                                                           16:30     Devecser – Veszprém FC USE „A”

                                                                                         Megyei U16 Nyugat

2022. szeptember 8., csütörtök

                                                           16:30     Veszprém FC USE – Devecser 

                                                                                         Megyei U14 Nyugat

 

               2022. szeptember 10., szombat

10:00    Megyei női bajnokság – Gyulafirátóti Torna

 

                                                           14:30    Devecser - Úrkút

                                                                                         Megyei I. osztály, U-19

                                                           16:30    Devecser - Úrkút

                                                                                         Megyei I. osztály, férfi

(mi)

Szerzőről

Még több hír

2023. már. 14.
2022. nov. 28.