Testvérvárosnál látogatóban

Létrehozás: 2017. Sep. 12. - 10:51
Devecser ukrajnai, nagypaládi testvérvárosának meghívására látogatott el hozzájuk a Ferenczi Gábor polgármester vezette küldöttség.

A néhány éve egymásra talált két település kapcsolatának szorosabbá tételében Tornai Tamás is közreműködött, aki már korábban telepített ide üzemet. A kedves vendéglátók, élükön Nagypalád és Fertősalmás polgármestere Bíró Vencel örök élményt adó programmal várták a devecserieket. A köszöntő beszédből megismehették a nagyközség történetét. - " 1332 - ben Palád néven említik először. Kezdetben a rozsályi uradalom része volt. Majd a XVIII. századtól a Kereskényi, Szakadáthy és a Kölcsey család birtoka. A Túr és a Batár patakok mentén fekvő Nagypalád többségében magyar nemzetiségű. " - mondta az itteni polgármester. Alkalom nyílt  továbbá intézményeinek megismerésére is, így az óvoda és az iskola életébe kaptak betekintést. A kisóvodások színvonalas müsorral, tánccal, énekkel, verssel várták a vendégeket. Az iskolaigazgatóval való beszélgetéskor természetesen szóba került a magyar hagyományok ápolása és  a  saját anyanyelv használata az oktatásban. A felújítás alatt lévő közlekedési úton végig haladva jutottak el a tűzoltószertárhoz, valamint a legtöbb embert foglalkoztató zsákvarrodához. Az egésznapos Tisza menti kirándulás során  pedig megtapasztalhatták ennek a vidéknek a természeti szépségeit, kulturális értékeit, a Kárpátalján élők életét. Viskiben megtekintették az évszázados reformátos templomot, eljutottak Európa középpontjába és a téli síparadicsomot is megcsodálhatták. A legkatartikusabb élményt a református templomi istentisztelet adta, a tisztelendő úr imádságos beszéde, belefoglalva vendégeik köszöntését és bemutatását. A több mint kétszáz hívő énekelte Szózat szívet melengető pillanat volt, könnyeket csalt a szemekbe. A mostani találkozó is erősítette és elmélyítette a testvérvárosi kapcsolatot. A vidám, tréfálkozó, nótázó fehérasztal mellett már a viszontvárás is elhangzott.

Czeidli József

Szerzőről

DVTV

Még több hír

2024. már. 12.
2024. már. 12.
2024. feb. 09.