JUBILEUMI ANDRÁS NAPI BORMESTER TALÁLKOZÓ

Létrehozás: 12/28/2021 - 10:47

December 3-án rendezték a Tornai Pincészetben a már hagyományossá vált András-napi Bormester Találkozót. Az idei rendezvény különlegessége, hogy a pincészet jeles évfordulókat is ünnepel ebben az évben, méghozzá az alapítás 75. és az alapító Tornai Endre születésének 100. évfordulóját. Az András-napi Bormester Találkozót pedig éppen 20 éve rendezték meg először, tisztelegve az akkor 80 esztendős Tornai Endre somlói gazda és barátja, a tudós Bakonyi Károly előtt. A mostani, jubileumi találkozó délelőttjén szakmai előadásokat hallgathattak a megjelentek. Számba vették az elmúlt 2 évtized eredményeit és a következő 20 év kihívásait. A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek a Somlóért – Tornai Endre emlékdíjak is. A kitüntetést minden évben egy-egy olyan személy kapja, aki munkájával meghatározó módon járult hozzá Somló és környéke felemelkedéséhez, illetve a Somló borászatának fejlődéséhez. A Somló borászatának fejlesztéséért Császár Attila, míg a Somló és térsége fejlesztéséért Polgárdi Sándor kapta idén az elismerést.