február 2018
"Erősségem az Isten" - Interjú Nagy Nándor Richárd plébániai kormányzóval
Fúvósok bálja 2018
Február 9-én tartották a fúvósok bálját a devecseri iskola tornatermében. A jótékonysági célú rendezvény fő célja a Zeneiskola támogatása volt. A belépőjegyekből és a támogatói jegyekből összesen 674.000.-Ft támogatás gyűlt össze. A rendezvényt Ferenczi Gábor polgármester nyitotta meg, majd a fúvósok adták elő műsorukat, melyet vacsora és bál követett.
Udvarhely Néptáncműhely - Apám tánca
A népi kultúra mindig kéznél van, a tudatalatti nemzeti vonások legjobb megalapozója, melyet minden nép örökségül kap, ápolása, átörökítése fontos feladat. A Székelyudvarhelyen működő, Udvarhely Néptáncműhely, Apám tánca produkciója Könczei Árpád rendezésében és koreografálásában, a népi értékeket hivatott közvetíteni február 11-én a művelődési házban megjelent érdeklődők számára. Az összeállítást a népzene és a néptánc építette, melyben nagyon fontos elemként tűntek fel kortárs erdélyi költők versei, versrészletei.
Meghívó Nőnapra
A Devecseri Zeneiskola farsangi koncertje 2018.
2018-ban is megrendezte a Devecseri Zeneiskola hagyományos farsangi koncertjét. Idén is vonzó témát választottak a kerethez: az 1900-as évek eleje, a Jazz születése. A helyszín New York, egy lokál, amelyet Magyarországról kivándorolt házaspár -Kathy néni és Joey bácsi vezet. A szereplők a kedves kis unokahúgok, a lokálba betérő vendégek: utcazenészek, ninja harcos, Dorothy az Óz-ból, varázsló, jedi lovag, kalóz, Holle anyó, és fantom az operaházból, Clouseau felügyelő, és Don Corleone, és híres opera énekesnő .
TIZENNYOLC - Az Udvari Kamaraszínház előadása
Ambrus Attila - Visszailleszkedés a társadalomba című előadása Devecserben
Február 1-jén nagyszámú érdeklődőt vonzott Ambrus Attila, közismert nevén a Viszkis, Visszailleszkedés a társadalomba című előadása.
Az előadót és a megjelenteket, Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte.
A rendezvény kezdetén, Séfer Hajnalka a Fanni Ház vezetője mondott köszönetet Ambrus Attilának, aki a műsor bevételének teljes összege mellett, egy általa készített kerámiát, valamint a Haramia című könyvének egy példányát ajánlotta fel árverezésre az intervenciós központ javára.