június 2018
Csíz a csupasz körtefán - természetismereti vetélkedő
A Devecseri Városi Könyvtár a Madarak és fák napja alkalmából "Csíz a csupasz körtefán..." címmel természetismeret versenyt hirdetett 2018. május 10-én. A megmérettetésre 10 rendkívül elszánt, vidám és felkészült 3-3 fős csapat érkezett a devecseri iskola alsó tagozatáról, akik tudásukat és ügyességüket bevetve állták a sarat a "madaras" feladatok megoldásában. A játékos délután során minden résztvevő értékes tapasztalatokkal hagyta el a könyvtár "erdejét"'.
Baranyai Ferenc - Időközi összefoglaló című kiállítása
Baranyai Ferenc grafikáiból nyílt kiállítás a Városi Könyvtár galériájában. A megjelenteket az intézmény igazgatója, Szente-Takács Anna köszöntötte majd Ihászné Szabó Katalin a zeneiskola igazgatója és két tanítványa, Varga Noémi és Kelemen Alexandra hangszeres előadásukkal adták meg a rendezvény hangulatát. Heckné Simon Anna versmondással működött közre. Padné Szabó Mária mutatta be a megjelenteknek a kiállítót, Baranyai Ferencet, akiről megtudtuk, hogy tagja az Ajkai Grafikai Műhelynek, az Ajkai Kisgrafika Barátok Körének, a Palotai Alkotók Körének és a Devecseri Alkotókörnek.