december 2018

Téli Ovi-galéria megnyitó

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:31

Fonódások” címmel nyílt meg december 4-én a Téli Ovi-galéria, amelyben ezúttal a Csabrendeken élő Csíkné Bardon Réka iparművész, a „Népművészet Ifjú Mesterének” alkotásaiban gyönyörködhetünk. A magyar kultúrkörben több száz éves hagyománnyal rendelkező csuhéfonással készült betlehem és a művészien megformázott kis angyalkái, aprócska bababútorai igazi adventi hangulatot idézve várják az Vackor Óvodába aulájába belépő kicsiket és nagyokat egyaránt.

Kerpel Péter - Vendégváró kalandozás című kiállításának megnyitója

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:31

A kisváros gazdag adventi programjait színesítette a Kastélykönyvtár galériájában megrendezett Vendégváró kalandozás című festménykiállítás. A szépszámú megjelenteket, az érdeklődő közönséget Szente - Takács Anna intézményvezető köszöntötte, külön tisztelettel a vendégként érkezett Baráth Gábort, a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatóját és a Somlói Térség koordinátorát, Targubáné Szendrei Júliát. A kiállító művésztanár Kerpel Péter festményeit, grafikáit, krétarajzait a kedves kolléga Nikolausz Krisztián méltatta és ajánlotta a megnyitó résztvevőinek.

Megérkezett a Mikulás a Vackor Óvodába

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:30

Megérkezett a Mikulás a Vackor Óvodába. Reggel a manócskák mogyoróval köszöntötték az érkező gyermekeket, akik már izgatottan készültek fogadására. Szorgosan fényesítették cipőjüket, majd a reggelit követően az ovi tornatermében az óvónénik mikulásváró műsorát tekinthették meg. A Télapó a hagyományokhoz híven idén is minden csoportba ellátogatott.

Devecserbe látogatott a Magyar Vöröskereszt Mikulása

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:29

A Magyar Vöröskereszt Mikulása idén is ellátogatott városunkba a gyerekek nagy örömére. Idén 1235 gyerek arcára sikerült mosolyt csalni. Az ünnep hangulatáról az Adrenalin zenekar gondoskodott. Mikor végre megérkezett a várva várt Mikulás, a gyerekek boldogan énekeltek, és ezért bizony szép ajándékokat kaptak.

Idősek napja Devecserben

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:28

Az Idősek Napja minden évben kiemelt ünnep városunk életében, amikor köszöntjük a szépkorúakat, kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik a hosszú, munkában eltöltött évek után, köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Ezen alkalomból, Devecser Város Önkormányzata nevében Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte a város legidősebb lakóit, köztük Buzás Kálmánnét (Marika nénit), Baán Józsefnét, dr. Világosi Györgyöt, Tárai Dezsőnét (Jolán nénit) akit a balatonfűzfői Támasz Idősek Otthonában kerestünk fel, és Fejér Éva Máriát ( Éva nénit).

XVII. András-napi Bormester Találkozó

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:27

Advent – a karácsony előtti örömteli várakozás ideje, a kereszténység második legnagyobb
ünnepének előestéje. Négy hét, amely a belső megbékélés, az elcsendesedés, a magunkba
fordulás, az összegzés időszaka lehet. Az Advent időszaka idén is felejthetetlen hangulatot,
színes programokat és sok meglepetést tartogat az ünnepre készülődőknek. A belváros
díszfénybe öltözött, a templom melletti téren felállították mindannyiunk karácsonyfáját. A
fényárban úszó fenyők, a városi betlehem, az adventi koszorú és a rénszarvasszán is a

Advent első lángja Devecserben

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:26

Advent – a karácsony előtti örömteli várakozás ideje, a kereszténység második legnagyobb ünnepének előestéje. Négy hét, amely a belső megbékélés, az elcsendesedés, a magunkba

fordulás, az összegzés időszaka lehet. Az Advent időszaka idén is felejthetetlen hangulatot,

színes programokat és sok meglepetést tartogat az ünnepre készülődőknek. A belváros

díszfénybe öltözött, a templom melletti téren felállították mindannyiunk karácsonyfáját. A

fényárban úszó fenyők, a városi betlehem, az adventi koszorú és a rénszarvasszán is a

Adventi készülődés Devecserben

Létrehozás: 12/20/2018 - 11:24

A Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház kreatív kézműves foglalkozásra invitálta a lakosságot 2018.11.29-én a művelődési házba, ahol mindenki maga készíthette el adventi koszorúját. Természetesen senki nem maradt magára a koszorú kötésben, hiszen ügyes kezek, a Makovecz Klub tagjai segédkeztek az elkészítésben. A foglalkozás a Makovecz Klub közreműködésével, és Rosta Zoltán vállalkozó támogatásával valósult meg.

Oldalak