február 2019
Életmentő készülékek a Veszprém Megyei Kormányhivatalban
A közel 15 millió forint összegből beszerzett életmentő készülékeket a Hivatal legforgalmasabb ügyféltérrel rendelkező – Ajka, Devecser, Tapolca, Sümeg, Veszprém, Herend, Pápa, Várpalota, Berhida, Zirc, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonfüred járási – épületeiben helyezték el, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak.
A Képviselő-testület 2019. február 27-én nyilvános ülést tart
Regionális szakmai rendezvény a Vackor Óvoda szervezésében

Farsang az iskolában

Regionális szakmai rendezvény a Vackor Művészeti Modellóvoda szervezésében
Felemelő érzés volt az impozáns helyszínen, a történelem falai között gyermekekről, a jövőről, művészetekről vallani. Nagy örömünkre szolgált, hogy rendkívül magas létszámban érkeztek óvodapedagógusok, intézményvezetők Zala, Vas , Somogy illetve Veszprém megyéből.
Köszöntő dallam csendült fel furulyán Bertalanné Poór Beáta, Lipkáné Oszkó Ágnes és Hóborné Nemes Márta óvodapedagógusok művészeti élményt nyújtó előadásában.
Devecseriek a kaposvári Gárdonyi Géza emlékkonferencián
Az egész napos szimpóziumon jelen volt Keller Péter - Gárdonyi Géza dédunokája és Cs. Varga István, az ELTE ny. irodalomtörténésze is. A jeles előadók részben az intézmény tudós tanárai, valamint a meghívott vendégek voltak. Az egy éve megalakult devecseri Gárdonyi Géza Emléktársaság is néhány taggal képviseltette magát. M.
Gyalogos gázolás Devecserben
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. február 17-én a déli órákban Devecser belterületén, a Deák téren.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 67 éves érdi férfi az általa vezetett Aprilia típusú motorkerékpárral közlekedett Devecser belterületén, a Miskei utca irányából a Deák tér irányába, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget a tőle jobbról áthaladó gyalogos részére és elsodorta őt.
A gyalogos személy az úttestre esett és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Jótékonysági koncert
A színházterem közönségét az intézmény vezetője, Szente - Takács Anna köszöntötte, aki Emily Murdochtól kölcsönzött idézettel: "A zene híd. (....) Összeköti az embereket valami feljebbvalóval, a zene kimondja azt, ami kimondhatatlan.' - kérte a színpadra az est fellépőit, a 19 éves Devecseri Ifjúsági Fúvószenekart és a vendég 95 éves Ajka Városi Bányász Fúvószenekart.












