Újévköszöntő Devecserben
Városunk életében már hagyomány, hogy az Önkormányzat január első napjaiban köszöntő koccintásra hívja a megye és a város vezetőit, vállalkozóit és a város intézményeinek vezetőit is. A jókívánságok mellett a rendezvényen alkalom nyílik visszatekinteni az előző évben végzett munkára, az elért eredményekre, és lehetőség nyílik előrevetíteni az újév terveit is. A hagyományt folytatva január 9-én érkeztek a vendégek a Városi Könyvtár lovagtermébe. A megjelenteket Szente-Takács Anna igazgató asszony köszöntötte.