november 2021
Megújult út és napelemes világítás az Újtemetőben
Devecserben járt a KÖSZI
Nemzeti Gyásznapon emlékeztek az ’56-osokra
Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ
Közel egy éve működik városunkban a Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ. Ellátogattunk az intézménybe ahol György Anitát a központ vezetőjét kértük, hogy mutassa be az intézményt.
Szociális munka napja Devecserben
November 12. a Szociális munka napja. Ezen a napon ráirányítjuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló embertársaikat. Városunkban 2021. november 11-én került sor arra a rendezvényre, ahol a gyermekvédelmi valamint a szociális ágazatban dolgozó munkatársakat köszöntötték. A megjelenteket György Anita a Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője köszöntötte majd szólt kollégáihoz e jeles nap kapcsán. Ferenczi Gábor polgármester a szociális ágazatban dolgozók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ormándlaky Péter emlékkoncert és színházterem-avató
