Nagypalád-Fertősalmás Devecser első testvértelepülése

Létrehozás: 2015. Mar. 25. - 00:00

A kárpátaljai Nagypalád-Fertősalmás most már hivatalosan is Devecser testvértelepülése. A két községet magába foglaló határontúli közösséggel kötött testvértelepülési szerződés Devecser első hivatalos külkapcsolati megállapodása.

Még 2014. december 8-án illetve 10-én fogadták el Devecser illetve Nagypalád-Fertősalmás önkormányzati testületei azt a szándéknyilatkozatot, melyben közös akaratunkat nyilvánítottuk ki egy legkésőbb 2015. április végéig kötendő, többek közt a kulturális, oktatási, sport, és gazdasági területeket, valamint az intézmények és civil szervezetek közötti együttműködés elmélyítését célzó testvértelepülési szerződés lefektetésére és aláírására. A szándéknyilatkozat ellenjegyzése, illetve tárgyalások lefolytatása céljából decemberben és ez év februárjában is találkoztunk Devecserben László József önkormányzati képviselő úrral, illetve Nagy Csabával. László József amellett, hogy a Nagypaládi Tanács tagja, egyúttal az elismert devecseri borász és vállalkozó, Tornai Tamás érdekeltségéhez tartozó, Nagypaládon működő Kárpát-Pack Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Csaba ugyanott a helyettese, így már régóta van gazdasági kapcsolat Devecser, illetve Nagypalád között, melyet most a közösségek közötti együttműködés szintjére szeretnénk kiterjeszteni. Nagy várakozás előzte meg tehát Bíró Vencel nagypaládi polgármester úr látogatását, illetve az ünnepélyes szerződéskötést.

Március 25-én járt Devecserben Nagypalád küldöttsége a két település közti együttműködési megállapodás aláírása céljából. A délelőtt folyamán sajtótájékoztató keretében ismertettük a kapcsolat kialakulását és részleteit, vendégeink beszámoltak a szívszorítóan nehéz ukrajnai helyzetről.
Devecser Város Önkormányzata képviselő-testülete 16 órakor kezdődő ülésén került sor a a szerződés aláírására. Mind Devecsernek, mind pedig Nagypalád-Fertősalmás településeknek ez az első testvértelepülési kapcsolata.

A megható ceremónia, vendégeink beszámolója külhoni testvéreink sorsáról oly mértékben megérintette, megrázta a jelenlévőket - képviselő-testületi tagokat, lakosokat egyaránt - , hogy nem tudtam folytatni az ülést, szünetet kellett elrendelnem, hogy rendezni tudjam gondolataimat. Bíró Vencel többek közt elmondta, hogy forintra átszámítva 10 ezer forint körüli összeg a minimálnyugdíj Kárpátalján, az árak többszörösére emelkedtek az elmúlt időszakban. A kárpátaljai településeket nagyobb arányban érinti az ukrán haderő toborzása, arányaiban több behívót küldenek ki az ott élő 20 és 27 év közötti életkorű lakosságnak. A behívókat ráadásul a polgármestereknek kell, illetve kellene kikézbesíteniük a településükön. Egy olyan háborúban kell részt vennie a kárpátaljai magyarságnak, amihez semmi köze sincsen. Megrázó példaként elmesélte, hogy az egyik faluba egy 21 éves magyar fiatalember holttestét hozták haza nemrégiben, a lakosság térdelt a házak előtt a főutcán, úgy várták a koporsót.

Devecser városa minden lehetőségével szeretne segíteni a külhoni magyarságnak. Szeretnénk pénz-, könyv- illetve ruhaadományokat kijuttatni Kárpátaljára, nyáron pedig gyermekeket szeretnénk fogadni táboroztatásra.

Bíró Vencel többek közt elmondta, hogy forintra átszámítva 10 ezer forint körüli összeg a minimálnyugdíj Kárpátalján, az árak többszörösére emelkedtek az elmúlt időszakban. A kárpátaljai településeket nagyobb arányban érinti az ukrán haderő toborzása, arányaiban több behívót küldenek ki az ott élő 20 és 27 év közötti életkorű lakosságnak. A behívókat ráadásul a polgármestereknek kell, illetve kellene kikézbesíteniük a településükön. Egy olyan háborúban kell részt vennie a kárpátaljai magyarságnak, amihez semmi köze sincsen. Megrázó példaként elmesélte, hogy az egyik faluba egy 21 éves magyar fiatalember holttestét hozták haza nemrégiben, a lakosság térdelt a házak előtt a főutcán, úgy várták a koporsót.

Bíró Vencel polgármester úr hangsúlyozta, bármilyen nehéz is a helyzetük, szeretnének megmaradni magyarnak, őseik földjén. Kiemelte, nem az anyagi, sokkal inkább a lelki támasz jelent számukra nagyon sokat, ad sok erőt, érzik, hogy az anyaországhoz kötődhetnek. Ennek kifejezésére Nagypalád meghívta Devecser városát a június 04-i nagypaládi trianoni megemlékezésre.

Devecser Önkormányzata egy adományszámlát nyit annak érdekében, hogy segíteni tudjunk magyar testvéreinknek. A Nagypaládi adományszámla elnevezésű önkormányzati alszámlaszámon várjuk minden jószándékú, önzetlen adományozó segítségét, hogy a hiperinfláció miatt ellehetetlenült anyagi helyzetben lévő rászoruló nagypaládi és fertősalmási családoknak, egyedülálló idős, illetve beteg embereknek tartós élelmiszereket tudjunk vásárolni a tervek szerint Kárpátalján, mivel félő, hogy az élelmiszer-adományok nem jutnának át a határon.

A Nagypaládi adományszámla száma:
11748090-15733926-10060005
OTP Devecser

Hálásan köszönünk minden segítséget egy szebb magyar jövő reményében.

Devecser, 2015.03.30.

Tisztelettel:
Ferenczi Gábor sk.
Devecser polgármestere

CsatolmányMéret
Kép ikon nagypaldmegllapods1oldal.jpg1.64 MB

Szerzőről

gergo