HIRDETMÉNY
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a KTI Közlekedéstudományi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 2002/49/EK irányelvben, valamint az irányelvet a hazai jogrendbe átültető 280/2004. (X. 20.) Korm. rendeletben és a 25/2004. (XII. 20.) KvVM rendeletben előírtaknak megfelelően elkészítette a nagyforgalmú közutakra (3 millió jármű/évnél nagyobb forgalmú országos közúti szakaszok) és a nagyforgalmú vasutakra (30 000 szerelvény/évnél nagyobb forgalmú vasútvonalak) vonatkozó stratégiai zajvédelmi intézkedési tervjavaslatokat.
Az érintett szakmai szervezetekkel lefolytatott egyeztetést követően a 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet 11. §-ának (7) bekezdése alapján a KTI tájékoztatja az adott intézkedési tervek által érintett önkormányzatokat. Az intézkedési tervjavaslattal kapcsolatos észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani. A KTI ezt követően a vélemények figyelembevételével véglegesíti az intézkedési terveket.
Mivel Devecser település is érintett a feladatban, ezért észrevételeiket írásban
2016. június 24. napjától 2016. július 25. napjáig tehetik meg
a Devecseri Közös Önkormányzati Hivatal 4. számú irodájában.
Az érintett fő közlekedési létesítmény(ek) intézkedési tervjavaslata(i), valamint a kapcsolódó szakmai anyagok az alábbi linkeken érhetők el:
Veszprém megye - Devecser - Stratégiai zajvédelmi intézkedési terv - közút
Általános leírás
Műszaki dokumentáció
Az anyagok a www.devecser.hu honlapon, valamit ügyfélfogadási időben a Devecseri Közös Önkormányzati Hivatal 4. számú irodájában is megtekinthetőek.
Devecser, 2016. június 23.
Ferenczi Gábor sk.
polgármester