"Devecser az eredmények és a célok tükrében"

Létrehozás: 2019. Jan. 10. - 14:21

2019. január 9-én hagyományos újévköszöntő rendezvényét tartotta Devecser.

A megjelenteket a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar dallamai fogadták. Hiszem, hogy egy város fejlődése a közösség erejében rejlik, az összefogásban, az itt élők tenni akarásában, a karitatív szolgálatban – fogalmazott Ferenczi Gábor polgármester Devecser újévköszöntő ünnepségén a Devecseri Városi Könyvtár lovagtermében.
                            
A hagyományos évkezdő rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, valamint a város intézményeinek jelenlegi és hajdani vezetői, dolgozói, a térség polgármesterei, cégvezetők, vállalkozók, az önkormányzat partnerei, a képviselő-testület tagjai.

   
A polgármester újévi köszöntőjében az elmúlt év eredményeiről szólt, melyek Devecser fejlődése érdekében valósultak meg. Szólt az elkövetkezendő időszak terveiről, nyertes pályázatokról. A polgármester rámutatott, hogy a tavalyi évben az önkormányzati, hivatali, intézményi dolgozókkal együtt sikerült megbirkózni a rengeteg operatív feladattal. Köszönetet mondott képviselőtársainak, az alpolgármestereknek, Devecser jegyzőjének, illetve mindazoknak a személyeknek, akik önzetlenségükkel, együttműködésükkel, támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a 2018-as esztendő céljai megvalósulhassanak. „Hiszem és vallom, hogy egy közösséget vezetni szolgálat. Szolgálni csak alázattal, törődéssel, odafigyeléssel lehet. Az alázat, a törődés és az odafigyelés embertársainkra az embertársaink iránti szeretetből fakad.” – zárta ünnepi gondolatait Ferenczi Gábor, majd minden jelenlévőnek boldog, egészségben és szeretetben teljes, sikeres 2019-es évet kívánt.                       
A városvezető ünnepi beszédét követően az ajkai Jubiláte Női Kar meglepetés előadásával szórakoztatta a közönséget. A rendezvény további részében került sor a hagyományos pezsgős koccintásra, majd az állófogadás során a jelenlévők kötetlen beszélgetésben oszthatták meg egymással távlati céljaikat, terveiket.

Szerzőről

DVTV