2018. január 1-től a devecseri kormányhivatalban is megkezdte működését a NAV ügyfélszolgálata, mely lehetővé teszi a lakosság számára a helyben történő ügyintézést.
A kedden megtartott sajtótájékoztatón, dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta, a fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy az ügyfélszolgálati helyeken, mintegy 89 ügytípusban lehet ügyet intézni, többek között igazolás kiadására, bevallások átvételére, javítására lesz lehetőség.
Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte, hogy Veszprém megyében elsőként Várpalotán került bevezetésre a NAV munkaállomás 2017 januárjában. Eleinte heti egy, majd a megnövekedett igénybevétel miatt, ma már heti három alkalommal várják az ügyfeleket. Devecserben éves szinten 10 ezer ügyfél látogatja a kormányablakokat.
Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy Veszprém megye minden járásában működtet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatot, szem előtt tartva az ügyfélorientált, szinte teljes körű ügyintézést.
A Devecseri Járási Hivatal épületében, péntekenként 8-12 óra között lesz lehetősége a város lakóinak adóügyeik intézésére.