Visszatekintés Devecser Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységére
|
Január |
|
Stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás Devecser Város és a Magyar Vöröskereszt között
|
|
Február |
|
Az egykori kultúrház ünnepélyes átadás - átvétele
|
|
Március |
|
2017. március 1. napjával újra indult a start munkaprogram Devecserben, mely új feladatként látja majd el a beltéri utak karbantartását is. A programban az elmúlt évhez képest csökkentették a foglalkoztatottak létszámát, bízva a kevesebb munkaerő ellenére is hatékony feladatvégzésben. Továbbra is pillére a programnak a növénytermesztés és az állattenyésztés. A kertészetben megkezdődtek a tavaszi munkáltatok, és kihelyezésre került a korábban ígért konténer, mely a kertészetben dolgozók komfortérzetét javítja. Az állattartó telepen ilyenkor az átlagosnál több a feladat. Most születtek kis kecskék, korábban malacok, ezek gondozása odafigyelést igényel. A telepen új fajként jelen vannak juhok, de szeretnék tovább bővíteni az állatállományt. Eszközbeszerzés során vásárolt keltetőgép, traktor, padkahenger segíti a továbbiakban a programban vállalt munkálatokat. A városban folyamatosan folynak a járdafelújítások, melyet a térköves brigád végez. Az idei évben több utcán fejezik be a járdák térkövezését. |
Április |
|
Megújult a Miskei út - Sümegi út kereszteződése |
|
Kihelyezésre került a 12. hirdetőtábla a Kisikola elé |
|
Elkészült az Arany János utcai kőkereszt körüli burkolat |
|
Önkéntesek Bálja 2017. április 21. |
|
Május |
|
Madárgyűrűzési bemutató és állatsimogató képekben |
|
Modellóvoda avató ünnepség |
|
Június |
|
Városnapok - Pünkösdi Kupa – Szalom - Önkéntes Tűzoltók Találkozója - Műsorok-Tüzijáték |
|
Feloszlatta magát a képviselő-testület |
|
Elkészült a macskakőburkolat a kemencénk körül |
|
Július |
|
Kamerarendszer kiépítése Makovecz lakópatkban |
|
Augusztus |
|
Lakossági Fórum - Vörösiszapkatasztrófa |
|
Elkészült az akadálymentes járdaszakasz a Fanni Ház előtt |
|
Kamerarendszer Meggyeserdőn |
|
Szeptember |
|
MeggyesErdei Iskola átadó és Családi nap |
|
II. Nyárbúcsúztató KemenceParty és Rockfesztivál |
|
Devecser várossá nyilvánításának 20. évfordulójára tartott ünnepi műsor Gárdonyi tábla avatása - Emlékkertben alapkőletétel - kisvonat |
|
Adomány tűzoltóautó átadása |
|
Napelemes erőmű Devecserben |
Október |
|
Megkezdődött a Meggyeserdő bal oldalán a villanyhálózat újraépítése |
|
Elkészültek a lépcsők a leendő polgárőrirodához és a Magyar Vöröskereszt devecseri központjához Szent Imre 17. |
|
Sümegi út járdaépítése |
November |
|
Devecseri Belvárosi Piac és Rendezvénytéren elkezdődött az állandó színpad és a járda építése |
|
Irodát kapott a Polgárőrség és a Magyar Vöröskereszt |
December |
|
Elkészült az Újtemető kerítése |





