Rumi Olivér festő - Ember-képek című kiállítása

Létrehozás: 10/03/2019 - 08:40

A Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház kastélygalériájában nyílt meg Rumi Olivér festő, Ember-képek című kiállítása. A kiállításon megjelenteket és a művészt, Szente-Takács Anna intézményvezető köszöntötte. A tárlaton bemutatott képek művészi értelmezését és az alkotó fejlődését, a Devecseri Alkotókör vezetője, Trombitás Veronika megfogalmazásában halhatták a jelenlévők. Az alkotókör vezetője úgy fogalmazott, a művészberkekben is elismert festő, szerényen és visszafogottan készült a bemutatkozásra. Trombitás Veronikától megtudhattuk, hogy Olivér kezdeti képeit fotók alapján alkotta meg, kedvelte a különös, egzotikus témaválasztást. Művészetében a romantikus világ ábrázolásából, az általa megtapasztalt realisztikus élet megörökítése irányába haladt. A Devecseri Zeneiskola Kamaracsoportja Ihászné Szabó Katalin vezetésével fülbemászó dallamokkal színesítette a megnyitót.