Veszprém megyében mindenszentek és halottak napja alkalmából a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a rendőrök a polgárőrség és a közterület-felügyeletek munkatársaival működnek együtt az elhunyt szeretteinkről való méltó megemlékezés érdekében. A közös járőrszolgálatok során a temetők területén kívül külön figyelmet fordítanak az ezekhez tartozó parkolókra is, hogy az oda gépkocsival érkezők hátrahagyott járműveiket is biztonságban tudhassák.
A gépjárműlopások, illetve a járművekből történő lopások megelőzése érdekében kérjük, hogy a jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha csak rövid időre távoznak! A trükkös lopások megelőzése érdekében javasoljuk, hogy legyenek valamivel gyanakvóbbak, tartózkodóbbak és ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot és értéket a gépkocsiban! A csomagjaikat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül a síroknál sem, és a tömegközlekedési eszközön azokat úgy helyezzék el, hogy folyamatosan szem előtt tudják azt tartani!
Amennyiben észlelték, hogy bűncselekmény áldozatává váltak, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok egyikén!
A megemlékezésre való tekintettel a közúti forgalom segítése érdekében a közlekedésben résztvevők fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak 2017 októberének utolsó hetében. Kérjük, hogy legyenek körültekintőek, tartsák be a közlekedési szabályokat, és fokozott figyelemmel legyenek a megnövekedett forgalomban!