2025. augusztus 1-jén a Devecseri járás önkormányzatainak polgármesterei átvehették a Versenyképes Járások Programban jóváhagyott támogatási igényekről készült okiratot. Az ünnepélyes átadónak a Kastélykönyvtár lovagterme adott otthont, ahol Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat elnöke, és Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője adták át a dokumentumokat.
Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat elnöke beszédében kiemelte, hogy a program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, valamint megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg. Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője örömének adott hangot, hogy a Versenyképes Járások Program keretében meghozott támogatói döntéseket hivatalosan is átadhatják. Beszédében elmondta, hogy ez a program nem csupán fejlesztési forrásokat jelent a részt vevő települések számára, hanem egy olyan közös jövőkép megvalósítását is, amelyben a helyi közösségek – saját erősségeikre építve – képesek élhetőbbé, fenntarthatóbbá és versenyképesebbé tenni térségüket. Továbbá megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a tervezésben és az előkészítésben: a polgármestereknek, a fejlesztési munkatársaknak, a szakmai szervezeteknek és a lakosságnak is, akik visszajelzéseikkel formálták ezeket a projekteket. A Devecseri járás esetében a rendelkezésre álló forráskeret 250 millió forint volt.




