Advent negyedik vasárnapján a városi betlehemi jászol elé tervezett ünnepséget a rossz időjárás miatt a művelődési ház színháztermében rendezték meg. A megjelenteket az intézmény vezetője Szente - Takács Anna köszöntötte. Ünnepi gondolatait megosztotta a közönséggel Nyárs Hajnalka aki beszédében kiemelte, hogy hisz abban, hogy Isten segítségével, elfeledve az élet búját, baját, mindenki megtalálhatja az ünnep szépségét, a szeretetet... Mert ez fontos, nem az ajándékok nagysága. A szeretet olyan ajándék melyből mindenki részesülhet, amit mindenki adhat, bennünk él. Fontos, hogy az ember saját maga legyen az ajándék, mert aki ezt értékeli az ajándékozó szívében marad. Nagy Nándor Richárd plébániai kormányzó ünnepi beszédében felhívta a figyelmet, hogy fontos ebben az időszakban az elcsendesedés, hogy tudjunk befelé önmagunkra nézni. Az ünnepi gondolatokat követően Az 1. a osztály tanulói Nyárs Hajnalka tanítónő felkészítésében pásztorjátékot adtak elő. Az ünnepi műsor keretében az általános iskola diákjai hívták életre a szeretetet szimbolizáló negyedik gyertya lángját. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat pedig forralt borral, teával, bejglivel látta vendégül az ünnepségen megjelenteket. Czeidli József