N. Péntek Zsófia - Tűnődések című kötetének bemutatója

Létrehozás: 07/25/2018 - 16:56

Szente - Takács Anna a Városi Könyvtár - és Művelődési Ház igazgatója szeretettel köszöntötte a szépszámú hallgatóságot, akik megjelentek N. Péntek Zsófia, Tűnődések című kötetének bemutatóján a Makovecz -lakópark közösségi házában. Zsófi nénit barátnője, Poór Andrásné Tatai Izabella kísérte el, aki moderátora volt az estnek és a könyvben megtalálható versekből válogatott, s olvasott fel. A hangulatos beszélgetésből megismerhettük színes és gazdag életútját, szülőfalujához, Vidhez való erős kötődését. Többek között az is kiderült róla, hogy a közeli Somló szerelmese gyermekkorától fogva, hiszen házuk tornácára a festői szépségű bazaltpiramis tekintett le. Özvegységekor a kínzó magány elűzésére kezdett el irogatni, helytörténeti kutatásokat végezni. A kezdeti sikerek pedig újabb lendületet adtak neki, szokásává vált az írás. Ezt bizonyítja a mostani 6. kiadott könyve is. Szerényen szólt országos sikereiről, több alkalommal pályázott eredményesen. Derűs lénye, jó humora és mesélőkedve felejhetetlen élménnyel ajándékozott meg bennünket. Az irodalmi est baráti beszélgetéssel és dedikálással folytatódott. A szervezők ( A Makoveczesek ) kitettek magukért, finom süteményekkel várták és kínálták vendégeiket.