Óévbúcsúztató és újévköszöntő

Létrehozás: 02/02/2023 - 11:06

Városunk életében már hagyomány, hogy Devecser Város Önkormányzat köszöntő koccintásra hívja a vármegye és a város vezetőit, vállalkozóit, civil szervezetek képviselőit, és a város intézményeinek vezetőit. A jókívánságok mellett a rendezvényen alkalom nyílik visszatekinteni az előző évben végzett munkára, az elért eredményekre, alkalom nyílik előrevetíteni az újév terveit. A hagyományt folytatva január 19-én érkeztek a vendégek a Művelődési Központ színháztermébe. A megjelenteket kellemes dallamokkal fogadta a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar kamaracsoportja. Baráth Szilvia - a kulturális intézmény munkatársa - köszönőjét követően Ferenczi Gábor Devecser város polgármestere számot vetett, értékelt valamint beszámolt az önkormányzat, a társintézmények előző évi működéséről, a várost érintő beruházásokról, fejlesztésekről, majd számok tükrében ismertette a 2022-es év főbb kiadásait-bevételeit. Beszédében kiemelte, hogy az önkormányzat idén is pozitív szaldóval zárta az évet. Az újévköszöntő rendezvény keretein belül került átadásra a „Közművelődésért Nívódíj” melyet Devecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Devecseri Értéktár Bizottság javaslatára adományozott a Fláre Beás Együttes részére. Az ünnepi pillanatokat követően a jelenlévők közös koccintással köszöntötték az újévet.