Szeptemberben vette át a plébánia hivatalát elődjétől, dr. Fodor János plébánostól, mint mondja kicsit félve az előtte álló feladatoktól. Az azóta eltelt közel fél év tapasztalatairól, tervekről beszélgettünk és hogy egyáltalán, hogy érzi magát most Devecserben.
Hogyan szólíthatom?
Hivatalosan Nándor Atya, vagy Nándi Atya. Én a Nándit jobban szeretem, a Nándor az túlságosan hivatalos.
Devecserben nagy szeretettel fogadták Nándi Atyát. A templomba járó katolikus hívek már ez alatt a közel fél év megismerhették, viszont a lakosság egy része még nem sokat tudhat az Atyáról. Kérem, meséljen egy kicsit a gyermekkoráról!
Székesfehérváron születtem 1973-ban. A gyerekkoromat Agárdon töltöttem. Az általános iskolát is ott végeztem. A nagymamám annak a kápolnának volt a gondnoka Agárdpusztán, ahol mi is laktunk, és ahol Gárdonyi Gézát annak idején megkeresztelték. Ott sertepertéltem körülötte miközben ő takarította a templomot, ott pötyörögtem a harmóniumon. Ezt egyszer meghallotta az egyik atya, aki odajárt misére és akkor mondta, hogy nem akarom-e esetleg misén is. Az első alkalommal tökéletesen belesültem, de nem adtam fel. Igazából onnan számítódik, hogy kezdtem egy kicsit jobban a zenével foglalkozni, főleg komolyzenével. Aztán később ministrálni is jártam, párhuzamosan azzal, hogy kántorkodtam is. A katonaság után végeztem el a konzervatóriumot Székesfehérváron. Egészen 13 éves koromtól lényegében heti rendszerességgel kántorizáltam. Velencei tó-parti vagyok, a vizet nagyon szeretem és ezért is örülök, hogy ilyen közel kerültem a Balatonhoz. Szerettem rajzolni, elég sok minden érdekelt abban az időben.
Miért választotta a papi hivatást? Mikor született meg az Atyában az a felismerés, hogy ez a hivatása, ezt kell választania?
Nem tudom, ezt őszintén megmondom, nem tudom. Nagyon sokat voltam a templom közelében, főleg a zene miatt. Valahogy, ez úgy cseppenként alakult, s előbb- utóbb megtelt az a kis pohárka ezekből a cseppekből és úgy jött valamikor az, hogy erre a pályára menjek. Amikor úgy igazán ebbe az irányba léptem - jó későn volt már 30 éves koromban - talán addigra gyűltek össze a cseppek, hogy legyen belőle annyi, hogy ezt a döntést meg tudjam hozni.
Felszentelésekor a következő jelmondatot választotta: „Erősségem az Isten”. Miért emellett az igerészlet mellett döntött?
Azt gondolom, hogy talán azért, mert hát, ahogy magamat folyamatosan próbálom megismerni, azért nagyon sok mindenhez az én erőm és az én energiám az kevés. Az én tudásom, az én bölcsességem, ha egyáltalán van valami, az önmagában nagyon kevés. Az Úristennek a segítsége nekem nagyon fontos és azért, ha az Isten az embernek a bástyája, vagy az erőssége akkor azért az mégiscsak egyfajta biztonságot ad.
Hogy érzi magát most Devecserben? Változott a közérzete ez alatt a pár hónap alatt, amit itt töltött eddig?
Most már igen. Ez nekem nagyon új volt ez a plébánosi szolgálat, korábban ilyenfajta szolgálatot nem láttam el. Hála a Jóistennek nagyon-nagyon jó közvetlen munkatársaim vannak, akiktől rengeteg segítséget kapok. Azt gondolom, hogy most már sokkal oldottabban érzem magam, nagyjából ismerem a települést, néhány embert, a településnek a sajátosságait, az itt élő embereknek a sajátos problémáit, terheit, örömeit, az életük mindennapjainak a gondjait, bajait, úgyhogy most már úgy próbálkozom kiigazodni.
Mennyire ment gördülékenyen a feladatok, a plébánia átvétele?
Nagyon nagy segítség számomra, azok, akikkel együtt dolgozom itt az egyházközségben és az elődöm, János atya, aki tényleg egy nagyon- nagyon flottul megszervezett plébániát adott át. A mai napig is, hogyha valami segítségre volna szükségem őhozzá bármikor fordulhatok. De a hívek is nagyon segítőkészek, a városból mások is. Igazából úgy látom, hogy azért pozitív irányomba a megnyilvánulása a városnak, így sokkal nyugodtabban és lelkesebben, oldottabban tudok nekiállni ezeknek a mindennapi feladatoknak.
Említette a pályázatokat és láthatjuk, hogy már javában folyik a templom felújítása. Ezen kívül milyen tervei vannak, amit meg szeretne valósítani?
A templomnak a felújítása a terveknek és az előírásoknak megfelelően, ezen kívül a templom belsőben a padlózatnak rendes kő burkolatot szeretnénk. Ami még ilyen technikai jellegű dolog, a plébánia tetejének a javítása. Ezeken túl továbbra is azt tervezem, hogy minél jobban megismerjem itt azokat, akiket a Úristen, meg az érsek úr rám bízott, valamifajta személyes kontaktust is terveznék kialakítani.
Mindezek mellett a napokban még egy figyelemre méltó felkérést is kapott, hiszen alapító tagja lett a Gárdonyi Géza Emléktársaságnak. Nagyon sok terve van az emléktársaságnak, ha jól tudom az egyházat is bele szeretnék ebbe vonni.
Bizonyos szintig mindenképpen. Egyrészt szeretném megköszönni, ez nagy megtiszteltetés volt, hogy ebbe a társaságba beválasztottak. Jelentős szegmense Gárdonyi életének és munkásságának, amikor az egyházzenével foglalkozott. Hogyha ezzel kapcsolatos program adódik a lehetőségeinkhez képest természetesen szívesen állunk a kultúra rendelkezésére és Gárdonyi kultuszának a továbbvitelére.
Tudjuk, hogy egyetemre jár. Mit tanul?
Mentálhigiéné szakot végzek a Semmelweis Egyetemen. Ez elég összetett dolog. Egyrészt én azt gondolom, hogy azok, akik valamifajta segítő szakmát vagy hivatást folytatnak, akik emberekkel foglalkoznak, alapvetően egy nagyon fontos kritérium volna az önismeret. Én elsősorban emiatt iratkoztam be, mert amíg saját magamat nem ismerem elég jól, addig a másiknak sem tudok feltétlenül hatékonyan segíteni.
A tanulmányok és a plébániai feladatok mellett, ha van szabadideje, mivel tölti szívesen?
Ebből a szempontból nagyon is örülök, hogy erre a környékre kerültem, mert igazából innen 45 perc a Balaton-felvidék, és az nagy szerelmem. Nem is annyira a Balaton, mint inkább a Káli-medence, vagy a Balaton környéke. Túrázgatni nagyon-nagyon szeretek. Ezen kívül, ha van egy kis időm, akkor nagyon szívesen olvasok és ebbe alapvetően mindenevő vagyok.
Végezetül zárásként, mit mondana, mit üzenne a Devecseri Ujság Olvasóinak?
Ez jó kérdés. Devecser az összefogás városa. Ezalatt a lassan 45 év alatt, amit itt a földön töltök, vagy töltöttem, azért azt megtanultam, hogy egymásra vagyunk utalva, mi emberek. Az üzenetem, hogy gondolkozzunk el azon, hogy a másik ember is egy kicsit én vagyok. A másik embernek az öröme, a másik embernek a sikere az engem gazdagít és fordítva is, és így összességében az egész közösséget. Értékeljük azt, hogy a másik embernek az értéke az minket is gazdagít. Így tudjuk csak növelni azt a közösséget, ahol vagyunk.
Az interjú teljes terjedelmében megtekinthető a DVTV honlapján, illetve Facebook oldalán.
Vincze Barbara
