Jobb volt Zirc

Létrehozás: 2022. Oct. 24. - 15:52

Jól kezdett a Zirc ellen hazai pályán a devecseri csapat a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 10. fordulójában.

A vendégek az első félidő elején folyamatosan a devecseri kaput veszélyeztették, a 9. percben például a felső kapufa mentette meg csapatunkat a góltól. Az egyértelmű zirci fölény ellenére a 20. percben Hauser Tibor góljával azonban megszerezte a vezetést. A gól még a lelátón lévő szurkolókat is meglepte, senki sem számított erre a fordulatra. A félidő folytatásban is a zirciek támadtak többet, de nem sikerült gólt szerezniük, ráadásul a 42. percben Sáringer Dávid egy nagy helyzetet is kihagyott, így nem növekedett az előnyünk.

A második félidő elején a devecseriek még az öltőzőben érezték magukat, nem is volt véletlen az „Ébredjetek fel!” felszólítás a lelátóról. Igaz, a 49. percre Zirc meg is fordította az állást, kettő góllal tömte meg a kapunkat. A játékot elsősorban a vendégek irányították, igaz több helyzetet ki is hagytak a fiaink. Cserna Róbert a kispadon ismét egy sárga lappal lett gazdagabb a 70. percben, aki sokadszorra kritizálta Magyar Ádám játékvezető munkáját. Utóbbi több vitatható ítéletet is hozott a mérkőzés során. A végeredmény vereség lett hazai pályán.

Utánpótlásunk a hétvégén hat góllal kapott ki a zirciek ellen.

Megyei férfi I. osztály:

               Devecser - Zirc                                 1:0 (1:2)

                              utánpótlás:                        0:6 (0:2)

A 16-os korosztály papírforma vereséget szenvedett a megyeszékhely „B” csapata ellen. Az U14-esek helytálltak az FC Ajkával szemben. Utóbbi korosztály az őszi szezont a nagypályán be is fejezték.

Megyei U16 Nyugat

               Devecser – Veszprém „B”            0:10 (0:6)

Megyei U14 Nyugat

Devecser – FC Ajka                         0:1 (0:0)

Devecser SE szombaton Fűzfőre látogat el a pontok reményében. A hétvégén a vendéglátóink 8:1-re kaptak ki Magyarpolányban.

Következő hét mérkőzései:

               2022. október 26., szerda

                                                           15:00     Devecser – Ajka Kristály

                                                                                         Megyei U16 Nyugat

               2022. október 29., szombat

                                                           12:00    Fűzfő - Devecser

                                                                                         Megyei I. osztály, U-19

                                                           14:00    Fűzfő - Devecser

                                                                                         Megyei I. osztály, férfi
(mi)

Szerzőről

Még több hír

2023. már. 14.
2022. nov. 28.